Hozzátartozók a felépülés útján

„Mi van, ha nem én használok, hanem valaki, akit szeretek?”

Szerencsére ma már egyre többen felismerik, hogy a szenvedélybetegség nemcsak az érintettre, hanem a közvetlen környezetére – család, barátok – is mély hatást gyakorol. A hozzátartozók gyakran ugyanúgy szenvednek. Bűntudattal, feszültséggel küzdenek, és az állandó lelki nyomás idővel kimerítheti őket. A hozzátartozók mindennapjait is beárnyékolja a függőség jelenléte. Úgy érzik, mintha ők is belesodródtak volna egy láthatatlan függőségbe, ahol a remény, a félelem, a bűntudat, a düh és a tehetetlenség folyamatosan váltják egymást, akár egy érzelmi hullámvasúton.

Mit él át a hozzátartozó?
A családtagok, barátok sok esetben meg akarják menteni a függőt. Próbálják őt irányítani, ellenőrizni, segíteni, könyörögnek, fenyegetnek, vagy eltakarítják helyette a cselekedetei következményeit. Ez idővel óriási lelki terhet jelenthet. Folyamatos készenléti állapotban élnek, állandó aggodalommal, szorongással és fáradtsággal. Az önhibáztatás nem segít: „Valamit biztos elrontottam.” „Nem figyeltem eléggé.” „Én tehetek róla.” Ezek a gondolatok azonban ritkán visznek előre a megoldás felé. Nem lehet valakit úgy megmenteni – hiába áll nagyon közel hozzánk –, hogy a saját esetleges hibáinkra, rossz döntéseinkre fókuszálunk. Ráadásul nem lehet valakit úgy kihozni a gödörből, hogy ő azt nem akarja. Figyelnünk kell önmagunkra, a pszichénk, testünk jelzéseire. Ha úgy érezzünk, erőnkön felül kell teljesítenünk, mindenképpen keressünk segítséget. Nekünk is gyógyulni, fejlődni kell a függő tisztulásának az útján.

Mit tehet egy hozzátartozó?
Az első és legfontosabb lépés, hogy ő is kapjon támogatást. Sokan érzik azt, hogy nincs joguk panaszkodni, hiszen nem ők szorulnak segítségre. Pedig ők is szenvednek, és nekik is szükségük van támogatásra. Családtagként érdemes olyan közösségeket keresni, ahol mások is hasonló helyzetben vannak. Ilyenek például az Al-Anon vagy más önsegítő csoportok. Ezekben a közösségekben egyrészt
sorstársak támogatására találhatunk, másrészt erőt meríthetünk a megosztott történetekből, felismerhetjük a saját utunkat, és olyan megküzdési módokra is rátalálhatunk, amelyek a saját helyzetünkben is segíthetnek. Egyéni tanácsadásnak vagy családterápiának is nagy jelentősége lehet. Ezek kombinációja pedig biztosan valamiféle megoldás felé, vagy a fejlődésünk felé visz majd minket.
A másik fontos lépés, hogy a hozzátartozó megtanuljon határokat húzni. Ez nem egyenlő az elengedéssel vagy az önzéssel. Épp ellenkezőleg: ahhoz, hogy a függő is felelősséget vállaljon a saját életéért, leginkább az járul hozzá, ha világos, szeretetteljes, ugyanakkor következetes határokat húzunk meg. Előfordul, hogy a legnagyobb segítség éppen abban rejlik, ha nem próbáljuk újra és újra megóvni a másikat, hanem teret adunk neki, hogy saját döntései következményeit megtapasztalja. Bár ezek a lépések fájdalmasnak és kockázatosnak tűnhetnek, fontos felismernünk: nem vehetjük át mások felelősségét. Akkor sem, ha a
szerettünkről van szó. A tetteink miatti következmények megtapasztalása sokszor többet tanítanak, mint bármilyen jószándékú tanács, figyelmeztetés. A túlzott védelem pedig akadályozhatja a változást, mert csökkentheti a felelősségérzetet. A határok meghúzása nem a szeretet hiánya, hanem épp annak egy meglehetősen nehéz formája. Így valódi esélyt adhatunk a függőnek és önmagunknak is a felépülésre.

A kiégés megelőzése
Ha segíteni akarunk, az szép dolog, de ha valaki folyamatosan másokat helyez önmaga elé, könnyen kiéghet. A hozzátartozóknak is joguk van a saját életükhöz, örömeikhez, pihenéshez. Nélkülözhetetlen, hogy figyeljenek saját testi-lelki egészségükre, és ne feledkezzenek meg szükségleteikről sem. Nem önzőség néha nemet mondani. Ez a hosszú távú segítségnyújtás egyik feltétele.

Mi a hozzátartozók szerepe a felépülésben?
A család nem tudja „megjavítani” a függőt, de óriási szerepe lehet abban, hogy támogatja a felépülés folyamatát. Meghatározó pillér a családi háttér egy függő felépülésében. Ez azonban nem azt jelenti, hogy „megoldják” helyette, hanem azt, hogy elfogadó, de határozott módon jelen vannak. A szeretet, a bizalom, a remény nagyon lényegesek, de ezek csak akkor működnek igazán, ha mellettük ott van a józanság és az önvédelem is. Ha valaki, akit szeretünk, függőséggel küzd, az ránk is hat. Ezért nem szégyen
segítséget kérni, határokat húzni, és közben önmagunkról is gondoskodni. A felépülés útja nem csak a függő, hanem az egész család útja is. És bár hosszú és nehéz lehet, nem kell egyedül végigmenni rajta.

Szerző: Osbáth Bence