A jéghegy csúcsa – Szenvedélybetegség, mint rejtett betegség: miért marad sokáig láthatatlan?

A szenvedélybetegségek a modern társadalmakban rendkívüli kihívásnak számítanak, ráadásul a legtöbbször akkor kerülnek csak a felszínre, amikor már nagy károkat okoztak. Magyarországon körülbelül 800 ezer – 1 millió főre tehető azoknak az alkoholfogyasztóknak a száma, akik problémás ivók, ebből 400-500 ezer ember lehet súlyosan alkoholbeteg. Az ellátórendszerbe azonban ennek töredéke kerül be, így vélhetőleg 300-400 ezer alkoholbeteg élhet az országban, akikről nem tud a rendszer, tehát a legtöbb esetben ők nem is keresik a segítséget. Ez rengeteg ember, ha azt nézzük, hogy az ő családtagjaikat is érinti a probléma. Ezek a betegek is valahogy elevickélnek a társadalomban, ki sikeresebben, ki kevésbé. Vajon mik lehetnek azok az okok, amik miatt nem tud róluk az ellátórendszer, és hogy élhetik ők a mindennapjaikat? Hogyan küzdenek saját démonjaikkal, szorongásaikkal, elvonási tüneteikkel, és mi az, amit tesznek, tehetnek a környezetükben élők?

A szenvedélybetegségek a modern társadalmakban rendkívüli kihívásnak számítanak, ráadásul a legtöbbször akkor kerülnek csak a felszínre, amikor már nagy károkat okoztak. Magyarországon körülbelül 800 ezer – 1 millió főre tehető azoknak az alkoholfogyasztóknak a száma, akik problémás ivók, ebből 400-500 ezer ember lehet súlyosan alkoholbeteg. Az ellátórendszerbe azonban ennek töredéke kerül be, így vélhetőleg 300-400 ezer alkoholbeteg élhet az országban, akikről nem tud a rendszer, tehát a legtöbb esetben ők nem is keresik a segítséget.

Ez rengeteg ember, ha azt nézzük, hogy az ő családtagjaikat is érinti a probléma. Ezek a betegek is valahogy elevickélnek a társadalomban, ki sikeresebben, ki kevésbé. Vajon mik lehetnek azok az okok, amik miatt nem tud róluk az ellátórendszer, és hogy élhetik ők a mindennapjaikat? Hogyan küzdenek saját démonjaikkal, szorongásaikkal, elvonási tüneteikkel, és mi az, amit tesznek, tehetnek a környezetükben élők?

Ezek a számok évente változnak, nagyrészt nőnek, és csak az alkoholfogyasztásra vonatkoznak. Ezenkívül rengeteg más szenvedélybeteg (drogfüggők, viselkedési függők…) él az országban, akik ugyanúgy láthatatlanok az ellátórendszer számára, mint alkoholos társaik. A következőkben az alkoholizmuson keresztül láthatjuk, hogy miért maradhat sok esetben láthatatlan, vagy alig érzékelhető egy ilyen betegség.

Tagadás, önbecsapás

Egy alkoholista kezdetben fel sem fogja, hogy problémái vannak az ivással. Sokáig – főleg, ha elfogadó környezetben, vagy hozzá hasonló emberekkel él – észre sem veszi, hogy eltér a normálistól és az egészségére káros a szerhasználata. Ilyenkor csak külső segítséggel lehet őket rávezetni a problémás alkoholfogyasztásuk tényére. A szenvedélybetegek számára a tagadás alapvető védekezési mechanizmus. Legtöbbször a problémás viselkedésükkel való szembenézés akkor sem történik meg, amikor visszajelzéseket kapnak a családtól, barátoktól, ismerősöktől, hogy valami nincs rendben. Bármikor abbahagyhatom, mondják, de ez a „bármikor” valahogy nem akar eljönni.

Az önbecsapás a probléma súlyosságát minimalizálja. Kifogásokat keres a függő, hogy miért nincs szüksége segítségre. Megfigyelhető az ingerlékenység a témával kapcsolatban. Ebből lesz aztán a családi vita, veszekedés, jobb esetben csak elmegy otthonról, rosszabb esetben fizikailag agresszíven reagál a segítő szándékú beszélgetésre, kezdeményezésre. Belső küzdelem akadályozza meg, hogy a probléma egy szakemberig eljusson.

Társadalmi normák és elvárások

Bizonyos szerek fogyasztása, mint az alkoholé is, mélyen beágyazódtak a kultúrába. Családi összejöveteleket, kulturális programokat, eseményeket elválaszthatatlanul követ az alkoholfogyasztás. Így az lehet a feltűnő, ha valaki nem így cselekszik. Az alkoholizmus határa könnyen elmosódhat, így esetleg maguk a használók sem veszik észre, hogy ez már túl van azon a ponton, ami még egészséges. Munkahelyi bulik, vacsorák, gyermekszületés, születésnapok, halotti tor, esküvő vagy egy szimpla kedd is adhat okot az alkoholfogyasztásra.

(Charles Bukowski vedel egy francia televízióműsorban.)

Ez a baj az ivással (…) – ha valami rossz történik, iszol, hogy elfelejtsd. Ha valami jó történik, iszol, hogy megünnepeld. És ha semmi sem történik, iszol, hogy végre történjen valami – írta Charles Bukowski, aki maga is nagy varázslója volt a mondvacsinált alkalmaknak.

Rejtett tünetek: a szenvedélybetegség álcája

A szenvedélybetegek gyakran ügyesen rejtik el problémájukat. A függőséggel küzdők különböző stratégiákat alakítanak ki annak érdekében, hogy függőségük minél kevésbé legyen látható a környezetük számára. Néha szó szerint: egy lakás, ami olyan, mintha egy antialkoholista lakná, aztán a ruhadarabok, szekrények, hátizsák, ágy melletti, alatti rések, mind egy-egy üveg titkot rejtenek. Lehet, hogy csak bizonyos időszakokban fogyasztanak alkoholt vagy drogot, és ügyelnek arra, hogy munkahelyükön és családi életükben látszólag „normálisak” maradjanak.

Egy másik jelentős tényező a társadalmi elszigetelődés. Ahogy a függőség súlyosbodik, az érintettek egyre kevesebbet mutatkoznak a nyilvánosság előtt, visszahúzódnak, elkerülve a családtagokat és barátokat. Ez a visszahúzódás sokszor észrevétlen marad, különösen akkor, ha a függőség fokozatosan, hosszan alakul ki.

Társadalmi stigma és szégyenérzet

Az egyik legnagyobb akadály, ami miatt a szenvedélybetegségek gyakran a felszín alatt maradnak, a társadalmi stigma. Az emberek a szenvedélybetegeket sokszor negatívan ítélik meg és hajlamosak úgy tekinteni rájuk, mint akik saját döntésük eredményeként jutottak el a függőség állapotába. Emiatt sokan szégyellik helyzetüket, és inkább rejtve tartják függőségüket. A munkahelyen csupán töredékük árulja el még azt is, ha már több éve absztinensek, pláne, ha benne vannak még a betegség sűrűjében.

A stigma miatt az érintettek nem mernek segítséget kérni, attól félve, hogy megbélyegzik őket. Ez különösen akkor jelent problémát, ha a szer már mélyen gyökeret vert az életükben, hiszen fontos lenne a korai beavatkozás a felépülés szempontjából.

Funkcionális szenvedélybetegségek

A funkcionális szenvedélybetegség felismerése és kezelése hatalmas kihívást jelent, mivel az érintettek gyakran nem érzik úgy, hogy valódi problémájuk van. Az első lépés a felismerés és a tudatosítás, hogy bár látszólag minden rendben van, a háttérben komoly függőség húzódik meg.

Fontos, hogy a családtagok, barátok és a környezet fogékonyak legyenek a finom jelekre, és ne hagyják figyelmen kívül azokat. Amint felmerül a gyanú, érdemes szakemberhez fordulni, aki segíthet a probléma kezelésében.

A kezelés magában foglalhatja többek között pl. a pszichoterápiát, kineziológiát, sématerápiát, a támogató csoportokat, mint például az Anonim Alkoholisták vagy a rehabilitációs programokat. A legfontosabb, hogy az érintett felismerje, hogy a funkcionális életvitel fenntartása nem egyenlő a felépüléssel, és hosszútávon komolyabb problémákhoz vezethet, ha a függőség kezelés nélkül marad.

 A csúcs

Amikor megtörténik a beteg részéről az elfogadás, segítségkérés, a család lepődik meg legelőször, hogy milyen állapotban van hozzátartozójuk, valamint milyenné vált közvetlen környezete. Nem is sejtették, hogy ekkora a baj, vajon mi történhetett, mióta és miért. Túl sokáig tartotta titokban az illető, hogy milyen utat választott, túl sokáig nem vette észre a külvilág, így ami csak egy kisebb problémának tűnik, az csak a jéghegy csúcsa, egy nagyobb probléma része. Ott van, nem olvadt el, de valahogy, valakinek szépen, lassan el kell tüntetnie, ami – és ez a legijesztőbb a betegnek – elsősorban a függő önismereti feladata.

Szerző: Osbáth Bence